|
|
Törzskönyvi szám:
|
7/TT/42
|
|
Védetté nyilvánítás éve:
|
1942
|
|
Védetté nyilvánító jogszabály (ok):
|
M. Kir. Földmívelésügyi Miniszter 80.855/1942. sz. rendelkezése
|
|
Kiterjedése:
|
11,0929 ha
|
|
ebből fokozottan védett:
|
0 ha
|
|
Érintett települések:
|
Hidegség, Nagycenk
|
|
Elsőfokú természetvédelmi hatóság:
|
Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
|
 A nagycenki Széchenyi kastélytól induló, a Fertőboz feletti dombsor gerincéig vezető, mintegy 250 éves hársfasor természeti, kultúrtörténeti és kertépítészeti értékeire már korán, az 1930-as években felhívta a figyelmet Földváry Miksa és Kaán Károly (Földváry 1934, Bartha 2001). A Nagycenki hársfasor egyik volt első védett területeinknek, 1942-ben a Magyar Királyi Földmívelésügyi Miniszter 80.855/1942. sz. rendelkezésével nyilvánították védetté.
A hársfasor ültetésének pontos idejét nem ismerjük, de feltételezhetően 1754 és 1760 között ültették Széchenyi Antal feleségének, Barkóczy Zsuzsannának a kívánságára. Az első katonai felmérés (1783-85) térképén a hársfasort már ábrázolták.
A fasor eredeti hosszára és darabszámára vonatkozóan a különböző források eltérő adatokat közölnek, de valószínűleg 600 fából álló, 2275 méter hosszú volt. A fák ültetési távolsága 4 öl (7,58 m), a két fasor közötti távolság 12 öl (22,75 m) volt. A fasor északi végén kápolna és remetelak állt kis ligetben. A kettős fasor jellegzetes példája az ún. "allée vert"-nek, melynek közepén zöld gyepfelület húzódik, s csak a két szélén tapostak ösvényt az emberek. A kedvelt kertészeti motívum a sétalovaglás célját is szolgálta. (Bartha 2001)
A Nagycenki hársfasor ugyan elsősorban természeti emlék, de az idős, gyakran korhadó, odvas fák számos védett fajnak (elsősorban xilofág rovarok, denevérek, madarak) biztosítanak élőhelyet.
A területtel kapcsolatos további információk
A terület áttekintő térképe
A terület helyrajzi számai
A terület tulajdonosi viszonyai
A terület művelési ág szerinti megoszlása
Természetvédelmi kezelési terv
A területre vonatkozó fontosabb irodalmak
Balogh, A. (1968): Magyarország nevezetes fái. Mezőgazdasági Kiadó,Budapest
Bartha, D. et al. (2001): A Nagycenki hársfasor állapotfelvétele. Kutatási jelentés. Nyugat-Magyarországi Egyetem.
Gimes, E. (1974): Nagycenk útikalauz, Győr-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal, Győr
Kriszt Gy. (1982): Nagycenk. Corvina Kiadó, Bp.
Majer, A. (1974): Szakvélemény a nagycenki hársfasor természetvédelmi jellegű teürlet fenntartási munkáiról.
Mesterházuy, Sz.T. (1975): A rekonstrukciós munka metodikája, Siófok
Ormos, I. (1967): A kerttervezés története és gyakorlata. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Örsi K. (1976): A nagycenki kastélykert története. Magyar Műemlékvédelem 1.: 4-12.
Örsi K. (1981): Nagycenk, Kastélypark. Tájak–Korok–Múzeumok kiskönyvtára.
Őrsi, K. (1972): Győr-Sopron megyei történeti kertek és az első, történeti kertekkel foglalkozó nemzetközi kolokvium. Magyar Műemlékvédelem.
Rapaics, R. (1940): Magyar kertek. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest.
Sallai I. (1999): Nagycenk. Magyar Lant 1999/10.
Soléndy, Sz. (1977): Idős fáink, fasoraink védelme. Kertgazdaság 9. (4.)
Varga G. – Juhász M. (1966): A nagycenki park ismertetése. Soproni Szemle 20(2).: 124-134.
|
