|
Kedves Pedagógusok, kedves Gyerekek! Köszöntünk minden leendő régi és új versenyzőt a LESELKEDŐ IX. fordulóján!
Az idei tanév során szeretnénk nagyobb szabadságot adni Nektek, szeretnénk, ha még jobban használnátok a kreativitásotokat, önálló gondolataitokat! Idén is lehetőségetek lesz megfigyelésre, kutatásra, ügyeskedésre! A feladványokat 2 x 2 csokorba szedtük össze; külön az 5-6.osztályosoknak és külön a 7-8.osztályosoknak, egy feladatsort az első és egyet a második félévre beosztva.
Választott témánk: SzínÉSZkedjünk! A természet színeinek titkai
Szokás szerint, a versenyfeladatok megoldásait a megadott határidőig a Fertő-Hanság Nemzeti Park címére levélben várjuk. A vetélkedőt 2013. márciusában, hagyományosan egy konferenciával fogjuk zárni, ahol a legügyesebb csapatokat értékes nyereményekkel jutalmazzuk, illetve az idén is lehetőség lesz egy közös kirándulásra, és hogy hová az legyen meglepetés!
Amire érdemes figyelni:
- A vetélkedőre max. 4 fős, felső tagozatos diákokból álló csapatokat várunk. - A jelentkezési lapot hiánytalanul és pontosan töltsétek ki, és ne felejtsétek el az első feladatsor megoldásaival együtt beküldeni! - A „Leselkedő IX” jeligét és a csapat nevét is tüntessétek fel a válaszborítékon!
- A feladatok megoldása közben próbáljatok figyelni arra, hogy mindig a feltett kérdésre (és minden kérdésre) válaszoljatok! Minden feladatot csináljatok meg. Ha semmit sem írtok, a legnagyobb jóindulattal sem tudunk pontot adni. - Legkésőbb a beküldési határidő napján adjátok postára a megoldásokat!
A vetélkedő menetrendje:
I. forduló feladatainak kiírása: 2012. szeptember 20. csütörtök I. feladatsor letölthető itt: 5-6.osztályosoknak ; 7-8.osztályosoknak I. forduló megoldásainak + a jelentkezési lapok visszaküldése: 2012. nov. 27. kedd I. forduló eredményeinek közzététele: 2012. december 04. kedd
II. forduló feladatainak kiírása: 2012. december 06. csütörtök feladatsor letölthető itt: 5-6. osztályosoknak; 7-8. osztályosoknak II. forduló megoldásainak visszaküldése: ( 2013. február 05. kedd) Figyelem!!! A II forduló beküldési határidejét módosítottuk. Az új időpont: 2013. február 13. II. forduló eredményeinek közzététele: 2013. február 12. kedd
Konferencia feladatainak kiírása: 2013. február 14. csütörtök, itt olvasható !!!! Zárókonferencia: 2013. március 22. péntek: PROGRAM-KLIKK! A zárókonferenciára bejutott csapatok: KLIKK!
A vetélkedővel kapcsolatos bármilyen kérdéssel, problémával forduljatok hozzánk bizalommal!
Eredményes versenyzést, kellemes időtöltést kívánunk mindenkinek!
Üdvözlettel:
Mészáros Krisztina és Fazekas Krisztina versenyszervezők tel: 99/537-520, fax: 99/537-521 e-mail: meszarosk@fhnp.kvvm.hu 
|